Sziasztok!
Ha nem gond folytatom Emese megszületésének történetét.
Tavaly ilyenkor, már a szülőszobán vártam az orvosomat, hogy bekösse azt az oxitocinos(azt hiszem így hívják) infúziót, ami majd segít megindítani a szülést. Ezalatt persze végig az NST voltam ami méri prüntyőke mozgásait és szívhangját. Az NST s papíron én változásokat nem vettem észre volt egy pár nagyobb fájásom de ennyi.
Jött az orvos felrakta az infúziót, megnézte a méhszájamat és közölte burok repesztés lesz!
Jó oké tőlem bármit csak már kibújjon ez az apróság.
Megrepesztette a magzatburkot és ilyen úgynevezett meszes zöldes lé jött ki .Elég furcsa érzés volt mintha egy lavór meleg vizet öntöttek volna oda.
Az mondta az orvos, hogy jó hogy nem vártunk addig míg prüntyőke magától megszületik, mert márt teljesen elért a magzatburkom és károsodhatott volna a baba.
Aztán az orvosom elment, jöttek a nővérek segíteni kérdezték hogy hol van amit áthoztam magammal cuccot? Mondom mi? nekem senki nem szólt hogy valamit át kell hoznom.!
Kellett volna hoznom:WC papírt, törölközőt, tusfürdőt
Így visszaküldtek a kórtermekbe.
Na aki már járt a salgótarjáni kórházban az tudhatja hogy úgy van az épület hogy a kórtermek és a szülőszobák között egy széles folyosó van ami váróterem egyben és azon kellett végig mennem- közbe ügye folyt belőlem a magzatvíz, egy hatalmas nagy betét volt a lábaim között -600000 látogató szeme láttára. Nagyon élvezetes volt.
Pisti épp akkor jött mondtam hogy eddig mi történt velem és megyek beöntésre és zuhanyozni.
Meg is történt (na aki azt mondja hogy a beöntés sokkal rosszabb mint a szülés az hülye szóval nem kell tőle félni.) Visszamentem Pistihez a folyosóra hátha ott jobb lesz de már sehol sem volt jó így bementem a szülőszobába és lefeküdtem.
Vissza rakták az NST az fájásokat mutatott éreztem is elég rendesen.
Megnézett az orvosom párszor , de mivel volt egy másik betege is így nem sokat tudott velem foglalkozni, inkább a nővérek jöttek be megnézni hogy mi van velem.
Na beindult a szülés időpontot igazából nem tudok mondani hogy mikor kezdődött de sokáig tartott az biztos. :)
Szóltak a dokimnak hogy szülünk jöjjön, jött is a drága így voltunk bent 5 en a szülőszobán.
A doki, 3 nővér és én(ne kérdezzétek minek kellet 3 nővér nem tudom)
Nagyon-nagyon sok nyomásra végre
15:35 kor megszületett
PENDERIK EMESE
3250 g
53 cm
Hál istennek hogy egy bababarát kórházba mentem mert abban a pillanatban amint kibújt még a köldökzsinórt se vágták még el ráfektették a hasamra . :-)
Olyan jó érzés volt látni a kis maszatos pofiát, MINDENÉT, ami olyan pici volt még.
Igazából akkor már semmit nem éreztem észre se vettem amikor összevarrtak, mert elvileg varrtak , akkor csak az számított hogy ott szopizik az én gyönyörű kislányom. :)
Mikor végzett az orvos a varrásommal behívattam Pistit is hogy ő láthassa meg először (na jó másodszor)
Olyan édesek voltak Emese amíg bent voltunk folyamatosan szorosan fogta az apukája ujját.
Aztán lefürdették és hozták is vissza hozzánk.
Na ennyi a mi születési történetünk hosszú és fájdalmas volt de mindenképpen megérte, mert kaptunk egy gyönyörű szép okos babócát aki ma 1 éves lett.
Boldog szülinapot kis szerelmünk!
Puszi mindenkinek!

Teljesen elérzékenyültem! :)
VálaszTörlésRemélem megkaptátok a szülinapi üzenetem. S ahogy írtam ha minden igaz jövő 7-en héhalomba leszek szeretettel várlak benneteket! De majd még erről kozultálunk mert lehet elcsúszik egy hetet anya miatt.
Puszi!